Az Országgyűlés felismerve, hogy az
egészségügyi reform végrehajtása, a betegségek megelőzése,
felismerése és gyógyítása csak a szakmáját szerető orvostársadalom
aktív közreműködésével valósítható meg, figyelemmel arra, hogy a
gyógyítás közügy, amelyben az elsődleges felelősség a gyógyító
orvost terheli, e munka elismerése, az orvostársadalom helyzetének,
ezáltal a betegellátás színvonalának javítása érdekében a következő
törvényt alkotja:
1. § (1) E törvény hatálya a Magyar Köztársaság területén az
egészségügyi szolgáltatás keretében nyújtott önálló orvosi
tevékenységre és az e tevékenységet nyújtó orvosokra terjed ki.
(2) E törvény alkalmazásában
a) önálló orvosi tevékenység: a területi ellátási kötelezettség
körében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szerint a
háziorvos, a házi gyermekorvos, a fogorvos (a továbbiakban együtt:
háziorvos) által nyújtott egészségügyi ellátás; (E rendelkezés 2002.
március 31-én lép hatályba, a jelenleg hatályos szöveg a következő:
önálló orvosi tevékenység: a területi ellátási kötelezettség körében
az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szerint a háziorvos,
a házi gyermekorvos, a fogorvos (a továbbiakban együtt: háziorvos)
és külön törvényben meghatározott esetben a kezelőorvos által
nyújtott egészségügyi ellátás)
b) orvos: a külön jogszabály szerint vezetett alap- és működési
nyilvántartásban szereplő orvosi, fogorvosi szakképesítéssel
rendelkező személy;
c) működtetési jog: a Magyar Orvosi Kamara által az a) pont szerinti
orvos részére adott önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító
engedélyben foglalt jog.
2. § (1) A háziorvos önálló orvosi tevékenységet -
akadályoztatásának jogszabályban meghatározott eseteit kivéve - csak
személyesen folytathat az önkormányzat által meghatározott
háziorvosi körzetben, a működtetési jogot engedélyező határozat
jogerőre emelkedésétől. (E rendelkezés 2002. március 31-én lép
hatályba, a jelenleg hatályos szöveg a következő: Törvényben
meghatározott esetben - a 3. § (2) bekezdésében foglalt kivétellel -
az orvos önálló orvosi tevékenységet csak a működtetési jogot
engedélyező határozat jogerőre emelkedésétől folytathat.)
(2) A működtetési jog alapján végezhető önálló orvosi tevékenység -
törvényben meghatározott kivétellel - csak a települési önkormányzat
rendeletében meghatározott háziorvosi körzetben folytatható. (E
rendelkezés 2002. március 31-én lép hatályba, a jelenleg hatályos
szöveg a következő: A működtetési jog jogosultja a működtetési jog
alapján nyújtott önálló orvosi tevékenységet - akadályoztatásának
jogszabályban meghatározott eseteit kivéve - csak személyesen
folytathat.)
(3) A működtetési jog olyan, személyhez kapcsolódó vagyoni értékű
jog, amely jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén
elidegeníthető és folytatható.
(4) A működtetési jog jogosultjának halála esetén - egymást követő
sorrendben - a működtetési jog folytatására
a) a házastárs, illetőleg
b) az egyenesági leszármazó
jogosult. A b) pontban meghatározott személyek között a leszármazási
fok határozza meg a működtetési jog folytatására való jogosultság
sorrendjét.
(5) Amennyiben a (4) bekezdés b) pontja alapján több, a
jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő személy lenne
jogosult a működtetési jog folytatására, e jogosultak a korábbi
jogosult halálától számított 30 napon belül - jogvesztés terhe
mellett - nyújthatják be a működtetési jog engedélyezésére jogosult
szervhez azt a megállapodásukat, amelyben megjelölik a működtetési
jog folytatására egyedül jogosult személyt.
(6) Ha a (4) bekezdés alapján a működtetési jog folytatására
jogosult személy nem felel meg a jogszabályban meghatározott
feltételeknek:
- a működtetési jog folytatására irányuló jogáról a sorrendben őt
követő, a jogszabályi feltételeknek megfelelő személy javára
lemondhat, illetőleg
- a működtetési jogot a korábbi jogosult halálától számított 6
hónapon belül ingyenesen vagy visszterhesen elidegenítheti.
(7) Ha a működtetési jog elidegenítésére a (6) bekezdés alapján
jogosult személy e jogával az ott megjelölt határidőn belül nem él,
a működtetési jog megszűnik.
(8) A működtetési jog elidegenítésére irányuló jog a működtetési jog
jogosultját is megilleti.
(9) A működtetési jog bérbe, haszonbérbe nem adható és gyakorlásának
joga sem ingyenesen, sem visszterhesen más részére át nem engedhető.
3. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
(2) Az e törvény hatálybalépése napján háziorvosi tevékenységet
végző orvos - ideértve a munkavégzésben akadályozott háziorvost is
-, amennyiben a külön jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel
és jogszabály másként nem rendelkezik, e törvény erejénél fogva,
külön engedély nélkül a törvény hatálybalépésétől jogosult a
működtetési jog alapján végezhető tevékenység gyakorlására. Nem
jogosult a működtetési jogra az az orvos, aki háziorvosi
tevékenységet kizárólag helyettesítés keretében végez. Az e bekezdés
alapján működtetési jogot szerző háziorvos működtetési jogának
elidegenítéséhez előzetesen be kell szerezni a működtetési jog
megszerzését tanúsító hatósági bizonyítványt.
(3) Azokra az orvosokra, akik e törvény hatálybalépésének napján,
bár területi ellátási kötelezettség nélkül, de legalább 200 hozzájuk
bejelentkezett betegre kiterjedő érvénnyel látnak el az Országos
Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott, az 1. § (2)
bekezdésének a) pontjában meghatározott körbe tartozó orvosi
tevékenységet, az e törvényben foglaltakat azzal a megszorítással
kell alkalmazni, hogy
- a működtetési jogra való jogosultságukat e törvény
hatálybalépésének napjától számított 30 napon belül igazolják a
Magyar Orvosi Kamaránál, továbbá
- működtetési joguk szorosan személyhez kapcsolódó: az nem
idegeníthető el és nem folytatható.
(4) A működtetési jognak a (2) vagy a (3) bekezdés alapján a törvény
erejénél fogva történő megszerzése és az ezt tanúsító hatósági
bizonyítvány kiállítása illetékmentes. E rendelkezés nem vonatkozik
a működtetési jog további ingyenes, illetve ellenérték fejében
történő megszerzésére.
(5) Az 1. § (2) bekezdése a) pontjának hatálya alá nem tartozó, a
szakellátás körében önálló orvosi tevékenységet végző orvosok
működtetési jogáról külön törvény rendelkezik. (Ez a rendelkezés
2002. március 31-én a hatályát veszti.)
(6) A működtetési jog 2000. december 31-ig nem ruházható át, kivéve,
ha a működtetési jog folytatására jogosult nem felel meg a
működtetési jog engedélyezéséhez szükséges feltételeknek és ezért a
2. § (3) bekezdése értelmében köteles azt elidegeníteni. A
működtetési jog elidegenítése és folytatása 2000. december 31.
napjáig nem esik illetékfizetési kötelezettség alá.
(7) Felhatalmazást kap
a) a Kormány, hogy a működtetési jog megszerzésének és
visszavonásának feltételeit és eseteit, az engedély kiadására
hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervet, a helyettesítés
eseteit, valamint a működtetési jog átengedésére, továbbá a
hitelnyújtás feltételeire vonatkozó szabályokat,
b) az egészségügyi miniszter, hogy a működtetési jog alapján végzett
tevékenység gyakorlásának és ellenőrzésének részletes szakmai
szabályait, továbbá a helyettesítésre, a tevékenység végzéséhez
szükséges szakképesítésre és az alkalmassági vizsgálatra vonatkozó
szabályokat
rendeletben meghatározza.
(hatályosság dátuma: 2002. január 1.)
|
|