Az Országgyűlés
- a lakosság egészsége iránt érzett felelősségétől áthatva,
- attól a meggyőződéstől vezérelve, hogy az egyén egészséghez fűződő
érdeke és jólléte elsőbbséget kell élvezzen, továbbá, hogy az
orvostudomány fejlődésének eredményeit a jelen és a jövendő
nemzedékek javára kell felhasználni,
- annak tudatában, hogy az egészség az egyén életminőségének és
önmegvalósításának alapvető feltétele, amely döntő hatással van a
családra, a munkára és ezáltal az egész nemzetre,
- tekintettel arra, hogy az egészség fejlesztését, megőrzését és
helyreállítását az egészségügy eszközrendszere csak a szociális
ellátórendszerrel, valamint a természeti és épített környezet
védelmével, illetve a társadalmi és gazdasági környezettel
együttesen, továbbá az egészséget támogató társadalmi gyakorlattal
és politikával kiegészülve képes szolgálni,
- figyelemmel a bekövetkezett tudományos, technikai, etikai és
társadalmi, valamint a jogrendszert érintő változásokra, továbbá
nemzetközi kötelezettségeinkre, az egészségi állapot megőrzésének és
javításának összetett feltételrendszerét meghatározó alábbi törvényt
alkotja meg:
I. Fejezet
A TÖRVÉNY CÉLJA, ALAPELVEI ÉS HATÁLYA
II. Fejezet
A BETEGEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
III. Fejezet
NÉPEGÉSZSÉGÜGY
IV. Fejezet
AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSOK RENDSZERE
V. Fejezet
AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK SZAKMAI
KÖVETELMÉNYEI
VI. Fejezet
AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
VII. Fejezet
AZ ÁLLAM FELELŐSSÉGE A LAKOSSÁG EGÉSZSÉGI
ÁLLAPOTÁÉRT, AZ EGÉSZSÉGÜGY SZERVEZÉSE ÉS IRÁNYÍTÁSA
VIII. Fejezet
AZ EMBEREN VÉGZETT ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÁSOK
IX. Fejezet
AZ EMBERI REPRODUKCIÓRA IRÁNYULÓ KÜLÖNLEGES ELJÁRÁSOK, AZ EMBRIÓKKAL
ÉS IVARSEJTEKKEL VÉGZETT KUTATÁSOK, A MŰVI MEDDŐVÉ TÉTEL
X. Fejezet
PSZICHIÁTRIAI BETEGEK GYÓGYKEZELÉSE ÉS GONDOZÁSA
XI. Fejezet
SZERV- ÉS SZÖVETÁTÜLTETÉS
XII. Fejezet
A HALOTTAKKAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK
XIII. Fejezet
VÉRELLÁTÁS
XIV. Fejezet
KATASZTRÓFA-EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS
XV. Fejezet
EGÉSZSÉGÜGYI SZAKÉRTŐI TEVÉKENYSÉG
XVI. Fejezet
TERMÉSZETES GYÓGYTÉNYEZŐK, FÜRDŐ- ÉS KLÍMAGYÓGYINTÉZETEK,
GYÓGYHELYEK
XVII. Fejezet
NEMZETKÖZI RENDELKEZÉSEK
XVIII. Fejezet
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK